Közjóért kitüntető cím

2004

 

 

Holló Együttes:         

Húsz éve alakult 1984-ben. Már a megalakulás évében megszerezte az Országos Rendező Iroda által kiadott hivatalos előadóművészi engedélyt. Ma három tagot számlál Ritter Péter vezető, Sili Károly és Fenyvesi Ferenc alkotják. Az elmúlt két évtizedben közel négyezer koncertet adtak az ország egész területén. 1990-ben eredményes munkájukért a Művelődési Miniszter írásbeli dicséretben részesítette az együttest.

Az 1989-ben kiadott „Adjon Isten”, majd a „Függő vizek”, „Elfelejtett dalok” és „Volt ez másként”, majd 1994-ben „Hold alatt”, 1996-ban „1996” című albumok sokaknak szereznek örömet. Az együttes számos televíziós, rádiós műsorban, illetve írott médiában szerepelt, ahol minden alkalommal „a szekszárdi Holló Együttes” néven jelent meg, ezzel is öregbítve városunk hírnevét. 1989 óta jó együttműködés alakult ki a szekszárdi Deutsche Bühne Német Színházzal, ahol évente újabb és újabb műsorral szórakoztatja az együttes a szekszárdi és a városunkba látogató érdeklődőket. A legrégebbi német nyelvű előadásuk, „Wir sind Musikanten” címmel több, mint 150 előadást élt meg. A Holló együttes egy olyan sajátos zenei stílust teremtett meg, mely egyedülálló a térségben. Képzeletbeli zászlajukra tűzött céljaik között szerepel a szekszárdi borkultúra népszerűsítése is. Ennek érdekében született meg, egyik legsikeresebb produkciójuk „A bor legendája”, mely főleg szabadtéri szüreti rendezvényen kerül bemutatásra Szekszárdon és más „Borvárosban”. Ezen műsor keretein belül hangzik el Garay János: Szegzárdi bordal című művének megzenésített változata, mely mind szerzőjében, mind témájában méltó Szekszárd város népszerűsítéséhez. Az együttes jótékonysági megmozdulásokból is kiveszi részét: számos alkalommal volt szereplője a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban szervezett jótékonysági báloknak, 1997-ben „A képzelet Léghajója” gyermekkazetta bevételének 10 %-át felajánlotta az együttes a Magyar Vakok és Gyengénlátók Egyesületének részére. Sajátos zenei stílusával, koncertjeivel, színházi előadásaival, zenei albumaival Szekszárd zenei életét gazdagítja, a felnövekvő nemzedék zenei ízlését formálja, városunk hírnevét öregbíti, a borvidék rangját emeli a megyében és országszerte.

 

Városi Mentálhigiénés Műhely:     

Az országban az első civil szervezetek között 1988-ban alakult meg. 1990-ben szerveződött egyesületté, 1998-tól kiemelt közhasznú szervezetté vált. Tagjai humán, főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkező, főként segítő szakmákban tevékenykedő egyének, akik eredeti végzettségüket mentálhigiénés tanulmányokkal egészítették ki és önismereti tréningen vettek részt. Az egyesületben végzett munkának ez a két tényező ma is alapvető feltétele. A műhely létrehozásában kezdeményező szerepe volt Dér Miklósné népművelőnek, közösségfejlesztőnek, aki a kezdetektől 2004. április 1-ig az egyesület titkára, az operatív munka irányítója, szervezője volt, s akinek a közművelődés és a civil szektor fejlesztésében végzett munkáját- az egyesület felterjesztése alapján- a kulturális miniszter 2002-ben Wlassics Gyula- díjjal ismerte el. Szintén az egyesület kezdeményezésére jogosult 2003-tól, Pócs Margit az egyesület jelenlegi elnöke, a „Magyar Kultúra Lovagja” elismerő cím viselésére, a közművelődésben hosszú időn keresztül kifejtett tevékenységéért, a civil szektor fejlesztéséért, egyesületi munkájáért, a pszichológiai kultúra terjesztéséért. A műhely szervezeti szabályzatában megfogalmazott küldetése: „A lakosság egészségkultúrájának növelése érdekében egyéni és közösségi léleképítés, lélekvédelem, közösségfejlesztés és közérzetjavítás Szekszárd, Tolna megye és a Dél-Dunántúli régió területén. Kiemelt közhasznú tevékenysége: az önkormányzatok feladatkörét képező szociális alapellátásban az egészségmegőrzés, betegség megelőzés, rehabilitáció.” Ennek megvalósítása érdekében másfél évtized alatt az egyesület - egyebek mellett – egymásra épülő, egymást kiegészítő szolgálatrendszert hozott létre és működtet komoly áldozatvállalásokkal, többek közt: Őszinte Szó személyes beszélgető szolgálat, az SOS Lelkisegély Telefonszolgálat, Ifjúsági Lélekvédő Szolgálat, Társkereső Szolgálat. Személyesen és telefonon igénybe vehető lélekvédő szolgálatokon kívül felvállalták a tartós munkanélküliek elhelyezkedésével foglalkozó „Újra dolgozom” programot és a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ működtetését is, amely előzménye volt a Szekszárdi Civil Kerekasztal kezdeményezése, létrehozása. Ma már nemcsak a város lakói előtt ismert az egyesület tevékenysége, hanem megyei és országos szervezetekben szerepet vállaló tagjai, valamint rendszeresen visszatérő, s másoknak mintául szolgáló rendezvényei, a pszichológiai ismereteket, kultúrát terjesztő programjai, tanfolyamai, továbbképzései révén a megyében, az országban is: Családóvó Nyári Egyetem, Pszichológia Kultúra Hete, Telefonos Napok, önkéntesek Hete, Önkéntesek-díja kezdeményezése, megalapítása. Az egyesület kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektet tagja képzésére, továbbképzésére, személyiségük karbantartására, ösztönzi az önfejlesztést, gondoskodik a közösségfejlesztő alkalmak, lehetőségek, együttlétek megteremtéséről, valamint a jól dolgozók munkájának közösségi előtti elismeréséről.  Az egyesület folyamatosan partner minden olyan rendezvény, képzés, konferencia szervezésében, lebonyolításában, amelynek az egyéni és közösségi –akár teleülés szintű- léleképítést, a közjót szolgálják. Számtalan karitatív, jótékonysági megmozdulás, esemény kezdeményezőjeként már többszörösen bizonyította az egyesület a szociális problémák megoldása iránti érzékenységét, elkötelezettségét is. A műhely működése attól is példaértékű, amilyen gazdag és hatékony kapcsolatrendszert épített ki a városi és megyei önkormányzatokkal, az intézményekkel és civil szervezetekkel. Az egyesület tagja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetségének, a Magyar Mentálhigiénés Szövetségének és az Országos Civil Érdekképviseletért Egyesületnek.

 

Vida Péter:    

Borász, 1953. március 8-án Csornán született. 1964-ben került családjával Szekszárdra. Általános iskolai tanulmányait a Garay János Általános Iskolában fejezte be. 1967-től a Rózsa Ferenc Szakközépiskola szőlész-borász osztályában, majd Szarvason a Debreceni Agrártudományi Egyetem öntözéses-meliorációs üzemmérnök szakán végzett. A borászat iránti szeretetét már középiskolában megalapozta két nagyszerű tanára: Imreh László és Jantner József. Első munkahelyét is aszerint választotta meg, hogy a szőlőtermesztéssel közvetlen kapcsolatba kerülhessen. Ez a Béri Balogh Ádám Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet, később Aranyfürt MGTSZ volt, ahol 1974-től üzemgazdászaként, majd 1995-től ágazatvezetőként dolgozott. Még ebben az évben a Szekszárdi Borrend tagjai közé választották. 1996-tól kezdett önálló borászat megteremtésébe, 4 hektáros ős, öreg szőlővel indult, melynek ma már dupláját műveli Baktában, Baranya-völgyben és Hidaspetrén.  Termelésében a Cabernet Franc meghatározó, majd a Kékfrankos, Merlot és a Kadarka fajok következnek. A családi vállalkozás vezetője tudatosan igazítja a borvidék termelési hagyományait a világpiaci igényekhez. Célja egy igazán jó szintet létrehozni a borkészítés területén, ezzel is öregbíteni a Szekszárdi borvidék hírnevét, kedveltségét. A Szekszárdi Hegyközség Eredetvédelmi Bizottságának elnöke. Vida Péter borai Szekszárd nagykövetei a hazai és külföldi bemutatókon való részvételükkel, az utóbbiak közül a jelentősebbek: Angol-Magyar Nagykövetség London, Ír-Magyar Nagykövetség Dublin. Borai eljutottak Japánba, Új-Zélandba, Svájcba, Belgiumba, a düsseldorfi Pro Wein bemutatókon öt éve folyamatosan jelen vannak. 2002-ben a VIDA Kadarka bort választották ki a magyar standról és nemzetközi borszakértőknek mutatták be. Több nemzetközi szaklapban jelent már meg a Vida pincészetről és borairól igen kedvező értékelés, így a holland Ad Fundum magazinban, a német Alles Über Wein-ban- Magyarországon neves éttermek tartanak nagysikerű gasztronómiai bemutatókat a Vida pince részvételével. A kiemelten magas színvonalú bortermelői tevékenysége, valamint városunk hírnevét növelő a világ legrangosabb borászati versenyein elért kimagasló eredmények elismeréseként.