Szekszárd belterületén tilos a tűzgyújtás

2021.03.11

 

Március elejéig már 33 esetben kellett vonulnia szabadtéri tüzekhez Tolna megye tűzoltóinak. Erdő és vegetációs terület tüzeihez 11, szabadban lévő hulladék és szemét tüzeihez 5, közterületen történő tüzekhez 9, létesítmények szabad területein felcsapó lángokhoz pedig 8 alkalommal riasztották a Tolna megyei tűzoltókat. Fontosnak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét, hogy a szabadtéri tüzek döntő többségét emberi figyelmetlenség okozza. Akár egy el nem oltott cigaretta is elég ahhoz, hogy nagy területen lángra kapjon az aljnövényzet. Ez azt jelenti, hogy kis odafigyeléssel ezek a tűzesetek megelőzhetőek.

 

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy 2021. január 1-jétől a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig belterületen engedélyezett a kerti zöldhulladék égetése azon a helyen, ahol ezt a települési önkormányzat rendeletben szabályozza, Szekszárdon viszont az 5/2011. (II.9.) számú helyi rendelet szerint TILOS a tűzgyújtás belterületen, így csak külterületen szabad tüzet gyújtani a következők szerint:

 

5. § (1) *  Külterületen az avar és kerti hulladék égetése az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendeletben, valamint e rendeletben szabályozott módon megengedett.

(2) Avart és kerti hulladékot égetni csak megfelelően kialakított tűzrakóhelyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon, nagykorú cselekvőképes személy folyamatos felügyelete és a lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása mellett szabad. Az égetés következményeként élő fa, cserje nem károsodhat.

(3) A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni. A tűz helyszínén olyan eszközöket, illetőleg felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, vagy a tűz eloltható.

(4) A füstképződés csökkentése érdekében az avart és a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés csak folyamatosan, kis adagokban történhet. Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.

(5) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (pl. pvc, veszélyes hulladék, stb.).

(7) Az avar és kerti hulladékok égetése a reggeli és az esti talajközeli inverzió (a levegőréteg hőmérsékleti változásai) miatt a nyári időszámítás szerinti időszakban 8 és 17 óra között, a rendes időszámítás szerinti időszakban 9 és 16 óra között szabad végezni, szélcsendes időben, cselekvőképes, nagykorú személy állandó felügyelete mellett.

(8) Tilos az avar és kerti hulladék égetése a (7) bekezdés szerint engedélyezett időszakon kívül, valamint párás, ködös, esős időben, illetőleg erős szél esetén.

A teljes rendelet ide kattintva megjelenik.

 

IMG-0870.jpg

 

A katasztrófavédelem még a következő fontos szabályokra hívja fel a lakosság figyelmét:

 

1. Csak akkora tüzet gyújtson, amelyet kezelni tud!

2. Tűz soha nem hagyható felügyelet nélkül!

3. Mindig legyen a közelben megfelelő mennyiségű oltóanyag (víz, homok, tűzoltó készülék).

4. Gondoskodni kell a tűz irányításához szükséges kézi szerszámról (gereblye, lapát, vasvilla).

5. Feltámadó szél esetén azonnal el kell oltani a tüzet!

6. A tüzelés befejezését követően gondosan oltsa el a tüzet, az oltáshoz használjon vizet, a tüzelés helyét

takarja le legalább 5 centiméter vastagságú földdel a visszagyulladás megakadályozásának érdekében!

A kerti tüzelés helyett javasoljuk, hogy válassza inkább a környezetkímélőbb komposztálást, ágdarálást,

amivel hasznos tápanyagokat is visszanyerhet!

 

A katasztrófavédelem arra is felhívja a figyelmet, hogy a külterületi tarlóégetés és vágott növények égetése bejelentéshez kötött, amelyet a munkálatok előtt öt nappal kell az illetékes hivatásos katasztrófavédelem területi szervnél írásban jelezni. Természetesen a tűz felügyeletéről és eloltásáról ebben az esetben is gondoskodni kell!

 

Figyeljünk környezetünkre, hiszen odafigyeléssel megelőzhetőek a szabadtéri és erdőtüzek!

 

Fotó: Katasztrófavédelem