Tamás Lázárné
Munkavégzése során mindig a város és a benne lakók érdekeit szem előtt tartva próbált a lehetőségek és adottságok figyelembe vétele mellett megoldást találni a nap mint nap felmerülő problémák rendezésére. Szülei által kapott neveltetéséből fakadó életkedve, munkabírása és közvetlensége egész munkásságát végig kísérte és kíséri, melynek során ügyfeleivel, kollégáival szemben mindig megadta – de el is várta – az egymás iránti tiszteletet. Több mint 3 évtizede dolgozik a város műszaki osztályán, de Leposa Gyulát a szekszárdiak legalább annyira ismerik zenészként is. A zenéhez, zenéléshez fűződő örök szeretete alapozta meg, mely egész életét végig kíséri, az általa alapított zenekarokkal, vagy egyéni előadói estekkel nem csak a gimnáziumi és főiskolai évek alatt szórakoztatta a nagyérdeműt, hanem azt követően is tevékenyen részt vett Szekszárd város kulturális életében. Együttesével évekig „Nosztalgia Klub”-ot működtetett, de számos művészeti kiállítás megnyitóján, valamint farsang időszakában szekszárdi és pécsi bálokon szórakoztatta a nagyérdeműt.