A képek, szobrok valakit (valamit) mutatnak. Ott vannak ezen „mutatványok” között maguk az alkotók is, akik mások mellett önmagukat „írják” le, jellemzik. Nincs kulturális korszak, melyben ne jelenne meg valamilyen formában a modell, akiben olykor az alkotói én is felismerhető. De mit is ismerünk fel ebben? Alkalmi végeredményeket. Elsősorban az öröklött és szerzett vagy kialakított fizikai tulajdonságok integrációját, a személyiség tudatos megélésének dokumentumát, ami az önismereten (vagy ön-félreértésen, ön-elrejtésen) alapuló testkép, egy bizonyos „én-élmény” birtokában (részben tudatosan, részben tudattalanul) de igen eltérő intenzitással közvetít valamiféle autonómiát. A művészet és az önismeret szorosan összefügg, mivel az alkotás és a művészet befogadása belső világunk minőségének feltárásához is elvezethet. A katarzist szokták e helyt emlegetni.  A művészet speciális tükör, ami segítheti érzéseink megértését. A vizuális művészetek nem verbális csatornákat nyitnak meg, amelyeken a rejtett félelmek, vágyak és konfliktusok formát öltenek, így láthatóvá és kezelhetővé válnak. A művész egyénisége a kreatív alkotófolyamat legmeghatározóbb eleme. Művek sokasága bizonyítja, hogy ez az egyedi szűrő, amelyen keresztül az alkotó a világot szemléli, feldolgozza és egy speciális új valósággá formálja. Az előadás során megvizsgáljuk, hogy a művész egyéniségét olyan jellemvonások, mint a szenzibilitás (érzékenység) miként határozzák meg. Látjuk majd, hogy a művészek kulturális korszaktól függetlenül, de az átlagosnál intenzívebben élik meg a környező világ ingereit, a társadalmi feszültségeket vagy a belső érzelmi hullámzásokat. A stílusteremtő mesterek között látjuk majd, hogy az erős művészi egyéniség nehezen viseli a dogmákat, a merev szabályokat és a sablonokat. Készen áll arra, hogy szembe menjen elvárásokkal. Hajlama van az ellenkezésre, a megszokott formák, társadalmi konvenciók megkérdőjelezésére és a járatlan utak keresésére. Georges-Louis Leclerc de Buffon mondása szerint: „A stílus maga az ember.” Az egyéniség határozza meg az anyagválasztást, a színhasználatot, a hangvételt vagy éppen az ecsetkezelést. Az elmélyült finomságot és a rapszodikus őrjöngést. A művész gyakran névtelen kézműves (anonymus) volt, aki az isteni dicsőséget szolgálta, ezért egyéniségét elrejtette. A reneszánsz megszülte a zsenikultuszt és megjelent az egyéni hírnév, a sajátos stílus elvárása, ugyanakkor elismerése, az egyéniség kultusza. A romantika hozta, hogy a művészre, mint látnokra tekintettek, akinek szenvedése és szenvedélye a mű forrása. A modernség korszakában és a kortárs művészet közegében az egyéniség fogalma még összetettebbé vált. Sokszor maga a művész személyisége, provokatív imázsa vagy éppen a személyiség tudatos feloldása (pl. Andy Warhol vagy Banksy) válik a művészeti koncepció részévé, melyben a klasszikus esztétikai hagyomány és vizuális konvenciórendszer már nem kapcsolódik szervesen az új leleményekhez. Abban a tekintetben azonban ma sincs változás, hogy a művészi egyéniség a saját belső igazságát és látásmódját kompromisszumok nélkül kívánja formába önteni. Mindez ma már globális kertetek között és nyelven foglalja magában a sci-fit, a fantasyt, a cyberpunkot, a mágikus realizmust és a kritikai /spekulatív dizájnt. Provokál, alternatív eszközöket, képzelt technológiákat vagy poszthumán környezetet mutat be. Gyakran kapcsolódik a spekulatív realizmushoz, amely azt vizsgálja, hogyan léteznek a dolgok az embertől függetlenül akár.

A belépés díjtalan.
A program- és időpontváltozás jogát fenntartjuk.