Helybenhagyta az ítélőtábla a Kaposvári Törvényszék ítéletét.
Legfrissebb sajtóközlemények
Jogerős ítélet született a Pécsi Ítélőtáblán annak a vádlottnak az ügyében, aki 2023 nyarán egy pécsi középiskola udvarán kihelyezett kormányzati kommunikációt tartalmazó plakáton kék és piros színű festékszóróval feliratot, illetve rajzot helyezett el.
A Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott azoknak a hajléktalanoknak az ügyében, akik halálra verték társukat, majd holttestét elrejtették.
Helybenhagyta az ítélőtábla az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék ítéletét.
Közérdeklődésre számot tartó ügyek
Emberölés bűntettének kísérlete
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott súlyos anyagi nehézségei miatt 2024. április 23-án elhatározta, hogy egy dohányboltból fog pénzt szerezni.
Rongálás vétsége
Az első fokon eljárt Pécsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint 2023 nyarán a vádlott egy pécsi középiskola udvarán kihelyezett kormányzati kommunikációt tartalmazó plakáton kék és piros színű festékszóróval feliratot, illetve rajzot helyezett el.
Emberölés bűntette
Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a két vádlott és a sértett is egy hajléktalan társaság tagjai voltak.
Emberölés bűntette
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2014-ben ismerkedtek meg, majd élettársi kapcsolatot létesítettek. Két kiskorú gyermeket neveltek, egyikük közös volt, a másik a sértett korábbi kapcsolatából született.
Emberölés bűntettének kísérlete
Az első fokon eljárt Szekszárdi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott (nő) és élettársa nehézségekkel teli kapcsolatban éltek.
Emberi test tiltott felhasználásának bűntette
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék által megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott fül-orr-gégész szakorvos, 2011-től 2020-ig volt klinikaigazgató, illetve a klinika címével megegyező székhelyű alapítvány kuratóriumi elnöke, a II.r. vádlott boncmester, míg a III.r.