Támogatókat köszöntött a város

2018.12.11
Támogatókat köszöntött a város
A megyeszékhely az elmúlt időszakban rangos és népszerű rendezvényeket kínált a város lakóinak. Tette és tehette ezt nem utolsó sorban azért, mert a helyi vállalkozók, amellett, hogy becsületesen eleget tettek adózási kötelezettségeiknek, jelentős támogatói voltak a kultúrának.

Ezt az értékes mecénási szerepkört méltatta és lehetőségeihez mérten honorálta a város, azaz az önkormányzat, karöltve a Babits Mihály Kulturális Központtal a múlt héten pénteken a Művészetek Házában. Ács Rezső polgármester több mint száz támogatót köszöntött az aulában. Ünnepi beszédében aláhúzta, hogy a vállalkozóktól érkező bevétel úgy a kultúra, mint a sport területén komoly eredményeket indukált. Új és ugyancsak örvendetes jelenség, hogy egyre több szponzor nemcsak eseményeket, rendezvényeket támogat, hanem intézményeket, így például városi bölcsődéket, óvodákat, iskolákat is. Teszi ezt azért, mert a nála dolgozó munkatársak gyermekei ezen intézményekbe járnak és nem mindegy, hogy milyen körülmények között töltik mindennapjaikat. Ács Rezső mondandója zárásaként az előzmények összefüggésében kiváltképp sikeres esztendőnek minősítette a 2018-as évet. Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a jövő év végén, az advent várakozással teljes karácsony előtti időszakában, bízva az adakozók további segítségében, hasonlóan jelentős eredményekről adhat számot.

Ezt követően Zsikó Zoltán, a Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója adott ábrák kivetítésével egybekötött összegzést az idei év rendezvényeiről. Megállapítható, hogy ez az esztendő rekord számú programmal kényeztette el a közönséget a megyeszékhelyen. Ugyanakkor a mennyiség egy cseppet sem ment a minőség rovására. A kiállítások, koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok nemcsak változatos, hanem értékeket közvetítő mivoltukkal is jelentős vonzerőt gyakoroltak az érdeklődőkre. Köszönhető mindez az erőteljes pezsgés annak a fiatalos lendületnek is, mely az igazgató és az általa vezetett csapat sajátja. Nem mellékes tényező az sem, hogy a Babits Mihály Kulturális Központ a megannyi konferencián, fórumon, műhelymunkán való alkotó jelenlétével nemcsak erőteljesen bekapcsolódott az országos vérkeringésbe, de kellő tekintélyt is kivívott is magának. Zsikó Zoltán zárásként a jövő évi, tervezett nagyrendezvényekről – úgy mint retro majális, Háry János Mesefesztivál, Szent László Nap, Szent István Nap, Szekszárd Város Napja, Szekszárdi Advent és így tovább – adott áttekintést. A szponzorok különböző kereteket kitöltő összegek esetén válhatnak bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatú támogatóvá.

A szponzorokat illető ajándékok átadása után kötetlen beszélgetés, majd állófogadás várta a rendezvény vendégeit.

 

Jó hírünk terjesztése is fontos

– Gyakorlatilag mindent megtudtunk az alapos összegzésekből – mondta el Korcsmár István, az Alisca Bau igazgatója, a jelentős támogatók egyike. – Valóban, jól érzékelhető haladás történt a rendezvénykínálatot tekintve. De ez nemcsak nekünk, szponzoroknak köszönhető, hanem legalább ennyire az összefogásnak is. Az is sokat tesz, aki viszi jó hírünket az ország más területeire. Tehát megismételve, komoly fellendülésnek vagyunk tanúi, nagyon remélem, hogy ez az erőteljes pezsgés mielőbb megjelenik a gazdaságban is.

Forrás: TEOL.hu