A szekszárdi önkormányzat gondoskodik a családokról

2019.10.09

A hivatal műveleti központot állított fel a gázrobbanás helyszínén, az önkormányzat dolgozik a károk mielőbbi elhárításán.

A Herman Ottó utca 3. szám alatt bekövetkezett gázrobbanás kapcsán Ács Rezső, Szekszárd MJV polgármestere válságstábot hívott össze. Ezen részt vettek a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szekszárdi Rendőrkapitányság, a Tolna Megyei Kormányhivatal, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. és a Szekszárdi Sportközpont Nkft. munkatársai. A polgármester a robbanás helyszínen tájékozódott, és ezt követően elmondta, hogy a hatóságok urai a helyzetnek, közlése szerint további veszély nem várható. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet. Összesen öt sérült van, amelyből kettő súlyos, három könnyű. Őket kórházba szállították, állapotukról a későbbiekben tájékoztatják a közvéleményt. Polgármester úr kifejezte sajnálatát a történtek miatt, és kijelentette, hogy a város minden segítséget biztosít az érintetteknek. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a szekszárdi vállalkozókkal, akik felajánlották segítségüket a károk elhárítására. Az önkormányzati lakásállományból tíz ingatlant azonnal költözhetővé tett a hivatal, ezen felül pedig számos helyi és környékbeli szállásadó ajánlotta fel szolgáltatását.

A hivatal a Humánszolgáltató Központot bízta meg a mindennapi életvitelhez (ruha, tartós élelmiszer) szükséges felajánlások kezelésével, a 06-20/415-4393-as telefonszámon várják az adományokat. A hivatal az érintett hatóságokkal közösen a helyszínen műveleti központot állított fel, ahonnan a hivatal munkatársai a szakemberekkel közösen koordinálják a helyzetet. Az önkormányzat munkatársai egyeztettek a biztosítóval a károk felmérése és helyreállítása érdekében. A károsultak a lakásukban keletkezett károkat a 06-30/911-6699-es telefonszámon, vagy személyesen a biztosító Holub utca 2. számú irodájában hétfőtől csütörtökig 9-17 óráig, pénteken 9-13 óráig jelenthetik be.