Az 1925 hektáron elterülő Szekszárdi Borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza. A borvidék a Szekszárdi dombság legkeletebbre eső keskeny területét foglalja magában, ami Szekszárd, Őcsény, Decs szőlőit jelenti. A terület központi települése természetesen Szekszárd, amely a legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik és nevet ad a borvidéknek.

A népvándorlás korából nincsenek adatok, amelyek a szőlő- és borkultúra szerepére utalnának, igaz, azokról a népekről sem bőséges az ismerethalmazunk, akik ekkor ezen a vidéken éltek. Az Árpád korban a fejedelmi törzs szállásbirtokává tette a borvidék területét, amiben minden bizonnyal szerepet játszott központi fekvése, kedvező klimatikus viszonyai és gazdasági súlya. Az első írott emlék, 1267-ből származik. A dokumentum az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely fölsorolja az 1061-es adományokat. Ebben szerepel a ,,vinea Crin’’, ,,vineam Bika et Fövesthelek’’, vagyis három szőlő. Azonban arról, hogy milyen szőlőről van szó és mekkora területet foglal el, ekkor egyelőre még nincs adat néhány évszázadig.

A török hódoltság korában a fehér bor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék méltán híres kadarkáját a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre. A török Üszküdarból eredeztethető kadarka nagy hírnévre tett szert és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájaként ismert. A 16. sz. közepén a törökök szandzsák székhelyévé tették a várost, ám a pusztulás érdekes módon megkímélte a szőlőterületeket, sőt némelyüknek mohamedán tulajdonosa is volt. A török kitakarodásával a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelésból adódott. A fejlődés töretlen volt az 1770-as évek végéig. A szekszárdi borvidék Habsburg Birodalom-szerte közismert jó hírneve miatt sokan törekedtek itteni szőlőterületek megszerzésére. A 18. század elején az apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel és nem kilenceddel tartoznak a bor után . A kedvezmények elsősorban a német telepeseket vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi és az új telepesek szaktudásának ötvöződése emelte a borvidék szőlőkultúrájának színvonalát. A század közepén már általános a héjonerjesztés és a bort is pincében tárolják. Egyre több szőlőt karóznak. A trágyázás sem ismeretlen ekkor, bár módját még nem igazán tudják. A bor termelése, kereskedelme komoly piaci tényezővé vált. Egy 1828-as feljegyzés 37 fehér és 29 ,,fekete’’ szőlőfajtát említ, köztük hat féle kadarkát. Egy-két évtized múlva azonban már csak néhány uralkodó szőlőfajtát említenek.

A napóleoni háborúk folyamán a bor még keresettebb árucikké válik. A háborúk befejeztével 1815 után a kereslet jelentősen csökken, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca, különösen német nyelvterületen híresült el a szekszárdi bor. A 19. sz. második felében pusztító filoxérajárványban óriási károkat szenvedett a szekszárdi szőlőállomány is. Az utóbbi évtizedekig a későn érő, jó évjárataiban kiváló zamatú bort adó Kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhető Kékfrankos, Cabernet és Merlot került túlsúlyba.

A bortermelő tájak között külön rangot jelent a borvidéki besorolás. A Szekszárdi borvidék hazánk egyik kis területű, de igen híres vörösbortermelő vidéke. Történelmi múltja, hazai és nemzetközi hírneve alapján Szekszárd 1987. október 30-án a Nemzetközi Bíráló Bizottságtól megkapta "A szőlő és a bor" városa címet. A Szekszárdi borvidék Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kéty, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba településeinek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeire terjed ki. A borvidék központja a nevét is adó Szekszárd. A borvidék területe 2625,78 ha, melynek települések közötti megoszlását a következő táblázat mutatja.

A borvidék területének 70 %-án kék, 30 %-án fehér szőlőt termelnek. A Szekszárdi borvidék jellemző szőlőfajtái közül több a világfajták közé tartozik: merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, chardonnay. A vidék jellegzetes borfajtája a bikavér.

A Szekszárdi borvidék jelenlegi termelői struktúrája

A nagyüzemek: korszerű szőlőtermesztési és borkészítési technológiával, gépesítéssel rendelkeznek. Már a korábbi években jó belföldi és külföldi értékesítési piaci kapcsolatokat építettek ki.
A közepes elsősorban családi vállalkozások: Többségük ma már rendelkezik a nagyságrendjének megfelelő korszerű borászati technológiával és palackozó gépsorral. Termékeik egy részét folyó borként (kannás borként) értékesítik, de egyre nő a palackozott formában történő értékesítés aránya
A szám szerint legnagyobb táborát a kis- és őstermelők teszik ki. Az általuk előállított bor igen nagy hányada saját fogyasztásra kerül. Értékesítés tekintetében ők vannak a legnehezebb helyzetben. Néhány hektoliteres borkészletüket rendszerint közvetítőkön keresztül, a piaci árnál alacsonyabb áron kénytelenek eladni.
A borvidék egybefüggő kis területen helyezkedik el. Települései jól megközelíthetőek, infrastrukturális hálózataik kiépítettek, kulturált települési környezettel rendelkeznek.

 Vissza a lap elejére